S01 E03 - 2006.12.07
Mindig elgondolkodtat, amikor ez történik velem. Semmi extra, csak mély álomba zuhanok, és nagyon hirtelen ébredek fel. Illetve próbálok magamhoz térni. Nem vagyok búvár, de ilyen lehet, amikor túl gyorsan jön fel a felszinre egy merülés alkalmával. Gondolom.
Ez olyan semmihez sem fogható, azt azért nem mondanám hogy hű de eufórikus, inkább ijesztő. Talán nem véletlenül van ez a állomba merülni kifejezés, tényleg belesüppedek az ágyba, a párnába, elmerülök. Már nem érzem a súlyomat. Olyan az egész, minntha kinyílna a homlokom, a melkasom, és itt ne tessék horrora gondolni, szóval semmi helyszínelős vér! - szóval kinyílik, és kiközlekedem, én, saját magamból, és ha nem álmodok, márpedig ritkán álmodok, szóval akkor még a tudatomból is kirepülök.
De van valami valami elszakíthatatlan fonal ami mondjuk a nemlétező, mert ugye a testemet elhagyom, szóval a nemlétező bokámra van kötve, és amikor ébredni kell, na akkor brutális gyorsasággal ránt vissza a helyemre.
Hallom hogy valaki reklamál VÁÁÁÁ....!!! Hő... és leeeee..... esetleg brrrrr... Próbálom megtalálni a tudatomat, a testemet és összeilleszteni, hogy működjön egymással. Kicsit hápogok, szédelgek, az agyam küldi a jeleket, hogy pillanat és ott is vagyok, nem hagytalak magadra, aztán az első pár tétova lépés után vissza találok magamba szépen. Átölelem a fiamat, és olyan jó, hogy itt vagyok a jelenben, ebben a dimenzióban. Jó nekem itt.
