Hogy még véletlenül se értsük félre, nincs semmi gond a magánéletemben, ez a gondolat nem rólam, és a férjemről szól.

Tehát. Van egy vagány csaj, hapsizik, szexel, lazán, megteheti, független. Jönnek a hapik, mennek a hapik. Ezzel sincs gond. Égbe emelt kézzel hirdeti, hogy ez neki jó - aztán egyszer csak szerelembe esik vagy valami hasonló. Szeret(ne) szerelmes lenni, szerelmes a szerelembe. 

És akkor itt jön a képbe az én gondolatom, hogy bizony azt látom a környezetemben, és olvasom körülöttem, hogy igen, a hapiknak jól jön egy szexelő punci. Nem csinálnak belőle nagy lelki kérdést, még ha azt mondják, is, esetleg gondolják, de azért valójában nekik ez szerintem fizikai szükséglet, és basszus igenis van gyakorlatuk, rutinjuk hogyan szedjünk fel csajokat, hogyan adjuk elő a lelkizős szexel-szerelmes témát. Ugyanmár.

Lépjünk már át rajtuk egy tizenkét centis sarokkal ha lehet. Ők is megteszik ezt, csak még eljátszák, hogy őrlődnek, és szenvednek... ehhh.

Ezek a mondatok azon nők védelmében íródtak, akiket sodor a megtévesztett megérzés. Vigyázat, a nők a Vénuszról, a férfiak a Marsról jöttek, mindketten mást akarnak!

Igenis, és gátlástalan, tisztességtelen dolog érzelmet színlelve, szexet lopni, és aztán nagy drámát előadva sunnyogva szakítani. Kéretik a tisztesség, és a szókimondó kommunikáció !!!! Ne appelláljunk a megérzésekre, és hogy vajon ki mit gondol, és ki mit érez verziókra sem. Szerintem a nők nagyrészt lelki síkon szexelnek, és ismerkednek. Ha ezt tagadják, akkor is.